Hajnali 3 múlt, itt ülök egy buli után haza érve és nézek ki a fejemből.

Szóval igen, eléggé elhanyagoltam mostanában a blogolást meg az egész életmódváltást. Most láttam, hogy kaptam is erről egy kommentet, hogy csalódás, amit csinálok, szálljak le az önsajnálat-vonatról és kapjam össze magam, mert ez így kurva gáz. Nem pont ezekkel a szavakkal volt, de köszönöm szépen, átjött a lényeg és egyetértek és kellett ez is ahhoz, hogy felfogjam, hogy amit elkezdtem felépíteni azt most hagyom odaveszni, lerohadni. És köszönöm a bíztató kommenteket is, az is nagyon sokat jelent, hogy van, aki hisz bennem akkor is, mikor én annyira nem tudok magamban. Na de offolom a nyálas dumát, arra ott a jó öreg Instant Coelho.

Szóval mellőzve (legalábbis minimálisra redukálva) az önsajnálatot, őszintén szeretném megérteni, hogy mi történt velem mostanában. Az első hónap elég jó volt, jöttek is az eredmények, de a mai napomra visszatekintve örülök neki, ha reggel 87,0 lesz a súlyom, mert történtek bizony kihágások ma is a bulikázás közben.

Azon túl, hogy egy lusta és gyenge disznó vagyok, azt hiszem van mélyebb oka is annak, hogy a már említett 5 kilós fogyási határnál megtorpanok. Azt hiszem, egy részem szeret kövér lenni. Bármilyen hihetetlen is, de így van. Ez egy örökzöld kifogás arra, hogy pl. miért nem jönnek össze a párkapcsolatok, holott tudom, hogy nem ez az egyetlen oka. De remek ürügy arra is, hogy utálhassam magam folyamatosan. Van bennem egy erősen öndestruktív rész, valahol szeretek szenvedni, önsorsrontónak lenni. Ráadásul ez a fajta kövér puhaság az, ami attól is megvéd (valójában visszatart), hogy felnőjek, hogy megtanuljak valóban keményen küzdeni a minden napokban. Az a helyzet, hogy én egy borzasztóan elkényeztetett gyerek voltam. Tudtam, hogy feltétel nélkül szeretnek és ezt ki is használtam/használom. Ennek pedig most iszom a levét, hiszen látjátok, annyi fegyelem és kitartás sem szorult belém, hogy minden nap mozogjak legalább félórát, holott megígértem magamnak és tessék. Persze könnyű ezt leszarni, egyszerűen hagyom, hogy másra terelődjön a figyelmem és lekösse az egész napom és akkor olyan, mintha a probléma nem is létezne. Amúgy azt hiszem le lehet így is élni egy egész életet, csak nem érdemes, mert ez így csak vegetálás.

Szóval mi lesz? Azt hiszem eleget boncolgattam magam mostanában, pofázás helyett inkább cselekszem. Holnap reggel ez lesz az első dolgom: http://www.fitnessblender.com/videos/1000-calorie-workout-strength-hiit-cardio-and-abs-workout-to-burn-1000-calories

És mostantól törekszem rá, hogy nagyon gyakran írjak, akkor is, ha semmiérdemleges nem történt és csak egy sor az, mert kell, hogy minden nap valami a saját céljaimhoz és önmagamhoz kössön. Tudom, egyszer már írtam hasonlót, de neki futok újra. Ez az első lépés ahhoz, hogy kigyógyuljak a seggszáj-szindrómából és visszatérjek a helyes útra.

 UI: nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg az Instant Coelho-t, ha már említettem és ez jött ki:

"Az önmegismerés bátortalan közönye viharos pusztításból formál új létet."  --> azt kell mondjam, egészen tetszik, az meg különösen, hogy az önmegismerésről bullshitel, úgyhogy ezt pozitív jelnek veszem:)