Első körben leszögezném, hogy nyilván akkor a leghatásosabb a testmozgás és a fogyási folyamatok, ha van mellettünk szakember, aki tud ezekben segíteni. Könnyebben elkerülhetőek a sérülések vagy akár az, hogy rosszul csináljuk a gyakorlatokat és így rontsuk az edzésünk hatékonyságát. Szóval alapjáraton teljesen egyetértek az Index cikkével. De...
...persze akad egy "de", amiért mostanában eszem ágában sincs a lábamat betenni a fitness terembe. Na jó, több "de" is van. Az érzelmek és a racionalitás most sem jár kéz a kézben. Tehát kezdjük.
1. Időspórolás. Odamenni - miközben egész nap magaddal cipelted az edzőcuccodat- átöltözni, később lezuhanyozni, stb... Macera.
2. Pénzspórolás. Mostanában az egyetlen bérlet, amit megengedhetek magamnak, az a BKV-bérlet, az is eléggé fájdalmas már diákigazolvány nélkül, úgyhogy nem szívesen költenék ezreket erre...
Nos, ezek azok az indokok, amiket bármikor bárki előtt szívesen felvállalok. Most jöjjenek a kínosabb, kövérséghez kapcsolódó leginkább lelki dolgok. Igen, nyilván ezek sokkal jobban befolyásolnak benne, mint az előző kettő. Szóval csak most, csak nektek, tényleg őszintén.
3. Mások előtt átöltözni. Nem, mostanában nem szívesen villantanám meg bájaimat még más nők előtt sem az öltözőben.
4. Az edzőcucc hiánya. Hát ez most biztos nagyon ciki, de nincs olyan edzőcuccom, amit fel tudnék vállalni jelenleg edzőteremben. Amik vannak, azokba meg nem férek bele. Az itthoni edzésre kiváló a szakadt mackó, de oda nem igazán. És nem akarok megfelelő méretű edzőcuccokat venni, egyszerűen azért nem, mert nem szeretnék a ruhatárammal még jobban berendezkedni erre a súlyra.
5. Mások előtt mozogni. Mikor sok időt kihagytál a mozgásban, de legalább felszaladtak a plusz kilók is, akkor az alábbi nyilvánvaló dolgokkal fogsz szembesülni, ha újra rászánod magad:
a) az állóképességed nulla, nagy valószínűséggel rengeteg mindent nem fogsz tudni végig csinálni
b) amit végig is csinálsz, valószínűleg nem úgy fogod az első időkben, mint azok, akik 30 kilóval könnyebbek és 100-szor fittebbek. Lefordítom: totál bénán, szánalmasan fogsz kinézni, ahogy vergődsz és próbálsz ismét ura lenni a testednek, a mozgáskoordinációdnak. Én amúgy összességében büszke vagyok minden szánalmas vergődésemre, de hogy mások előtt csináljam, akik sajnálkoznak rajtam vagy kiröhögnek? Inkább egyedül.
6.Tudom, kicsinyes, de nincs szükségem mások tökéletes testének látványára se. Ez az időszak arról szól, hogy a sajátommal barátkozzak meg. És igen, az is idegesít, ha mondjuk a pasik a jó csajokat megstírölik, engem meg jó esetben észre sem vesznek, rossz esetben meg érzem a felém áramló gúnyt és megvetést.
Igen, tisztában vagyok azzal, hogy bár az igazságon alapulnak az érveim, torzítják őket a saját félelmeim, frusztrációim, szorongásaim, a szégyen, amit magammal kapcsolatban érzek. Tudom, de most ez van, én egyelőre élvezem az otthoni tornát és ki se lehetne innen robbantani. Hogy mire lenne szükségem ahhoz, hogy edzőterembe járjak? Legalább -10-15 kiló, jobb állóképesség, több önbizalom és jobban leszarni, hogy mit gondolnak random emberek. De egyszerűen még nem állok készen arra, hogy megmutassam magam a világnak, ez most egy ilyen időszak. Ha pedig új időszak jön el, akkor meg tuti eljárok majd jógázni és táncolni:) Mármint bulikon most is bármikor táncolok szívesen (ég áldja a szórakozó helyek félhomályát:)), de szeretnék majd újra valami rendes táncot is tanulni.
Addig is marad az itthoni torna. Amúgy ma fogom végre befejezni az 5 napos kihívást, az éjszakai kis túrám óta ma először bírok úgy a lábamra állni, hogy ez szóba jöjjön. Mivel tegnap elmaradt az edzés, ezért még lesz utána kis szobabicikli is. A súlyom 87,0 (mikormegymárlejjebbnemigazhülyemérlegnamindegy), az idő napos és 5 fok van kint elvileg, más most nem jut eszembe:)
